A receptet úgy is kezdhettem volna, hogy végy egy bográcsot, néhány hozzávalót, és válaszd ki a legesősebb napot, nagy széllel, komoly lehűléssel. A hozzávalóknál nagyon fontos a lágy esővíz, de csak a felénél.:-) A történet úgy kezdődött, hogy sok-sok évvel ezelőtt kint voltunk a telken családostól, és a kertszomszédunk is egyedül. Nem terveztünk semmi különöset, csak jó volt kint lenni a szabadban, de olyan jól elvoltunk, hogy eszébe jutott, ő főzne valamit bográcsban egy közös vacsira. Talált házi lebbencstésztát, hagymát, nálunk volt krumpli, paprika, szalonna. A nagy terv, slambuc lesz. Addig én nem is hallottam róla, de ő debreceni, és szereti is. Ok, gyorsan nekiláttunk az előkészületeknek, és miközben készült, az én "ragadozó" férjem hiányolt belőle valami húsfélét. Találtunk még lecsókolbászt a hűtőben, hát belekerült. Annyira jól sikerült, hogy az akkor egy éves lányom, aki addig csak bébiételt evett, úgy tömte magába, hogy öröm volt nézni. Utána mindig "slagmucot" kért. Azóta a szomszédunk is csak így készíti. Viszont ha én akarok főzni, mert azóta is kedvenc, és követelik, mindig elromlik az idő. Ha gyönyörű napsütésben kezdem, akkor is, felénél tuti esik. El van átkozva...ezt csak együtt lehet, ezek szerint.:-) De soha nem adom fel, főztem már ernyő alatt, többször beszaladva bográcsostól, kicsit megégve a lángtól, kicsit megfagyva a hideg széltől, de még mindig jól sikerült. :-) Ez az én legendás slagmucom, a Desiről.